Jelenlegi hely

A sokat bírált földtörvényről vitázik a parlament

  • protest paora kikinda 7 RTV (Martin Martinov)
    protest paora kikinda 7 RTV (Martin Martinov)

BELGRÁD - A köztársasági parlament megkezdte a földtörvény módosításának vitáját. Ez lehetővé tenné külföldiek számára az állami földek bérlését.

A földtörvény módosítása nem irányozza elő a termőterületek külföldieknek való eladását – hangsúlyozta Snežana Bogosavljević Bošković mezőgazdasági miniszter.

A köztársasági parlamentben a javaslatról szóló vita elején rámutatott: csak hazai gazdaságok és termelők vásárolhatnak majd földet.

„A változtatások révén hatékonyabb lesz az állami földek felhasználása, növekszik a befektetések aránya, és ennek nyomán a termelékenység, a munkahelyteremtés meg a kivitel” – mondta a tárcavezető.

Hozzátette: Szerbiában mintegy 5 millió hektár megművelhető terület van, ennek 20 százaléka állami tulajdon. A rendelkezésre álló földnek viszont évente csak 30 százalékát bérelik ki, ami hatalmas veszteséget jelent az államnak meg az ágazatnak is.

Čanak: Azonnal vonják vissza a földtörvényt

A vitában Nenad Čanak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnöke és parlamenti képviselője a földtörvény visszavonására szólított fel. Szerinte az további központosításhoz vezet, és kárt okoz tízezer vajdasági termelőnek, akik nem vehetnek földet, hiszen még az eddigi mezőgazdasági támogatást sem kapták meg.

A szakminiszter válaszában kiemelte: a tartományban mindössze 4500 gazdaság bérel földet, a szubvenciók 90 százalékát pedig már kifizették, a többit a napokban folyósítják.

Tegnap megválasztották a szervezett bűnözés kérdésével foglalkozó ügyészt

A parlament tegnap Mladen Nenadićot választotta meg a szervezett bűnözés kérdésében eljáró ügyésznek. A háborús bűncselekmények kérdésében illetékes ügyész megválasztása nem sikerült, mivel egyik jelölt sem kapott elegendő szavazatot.

A képviselőház megvitatott 18 törvényjavaslatot, köztük az adókról, valamint a tévéilletékről szólót is.

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep