Jelenlegi hely

A nők fizetése még mindig jelentősen elmarad a férfiakétól az Európai Unióban

  • képforrás: pixabay
    képforrás: pixabay
Forrás: 
MTI

Brüsszel, 2018. március 7., szerda (MTI) - A nők fizetése még mindig jelentősen elmarad a férfiakétól Európában, jóllehet már 1975-ben uniós irányelv tiltott meg minden díjazásbeli megkülönböztetést a nemek között.

Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) a nemzetközi nőnaphoz időzített, szerdán közzétett jelentésében arról számolt be, hogy a nők Európa-szerte 2016-ben, csakúgy mint az előző évben, átlagosan 16,1 százalékkal kerestek kevesebbet a férfiaknál.
Öt évvel korábban, 2011-ben 16,8 százalékos volt a nemek közötti bérszakadék, azaz 0,6 százalékponttal csökkent a különbség 2016-ra.
A 28 tagállamot tömörítő unión belül öt országban mértek 20 százalék fölötti különbséget 2016-ban. Észtországban volt a legrosszabb a helyzet, ahol 25,3 százalékra rúgott ez az arány. A balti köztársaságot Csehország (21,8 százalék), Németország (21,5 százalék), Nagy-Britannia (21,0 százalék) és Ausztria (20,0 százalék) követte.

A közhiedelemmel ellentétben a helyzet közel sem a skandináv országokban a legjobb: a bérek közti különbség Romániában volt a legkisebb, 5,2 százalékkal. Romániát Olaszország (5,3 százalék), Luxembourg (5,5 százalék), Belgium (6,1 százalék), Lengyelország (7,2 százalék), Szlovénia (7,8 százalék) és Horvátország (8,7 százalék/2014-es adat) követte.
A vizsgált országok kétharmadában javult a helyzet 2011-hez képest. A legnagyobb javulást Romániában mérték, ahol öt év alatt 4,4 százalékponttal csökkent a férfiak és nők közti bérkülönbség. Magyarország a második helyezett 4,0 százalékponttal: a 2011-es 18,0 százalékról 14,0 százalékra mérséklődött a bérszakadék. Spanyolország és Ausztria esetében 3,4-3,4 százalékponttal, Belgiumban 3,3 százalékponttal, Hollandiában pedig 3,0 százalékponttal csökkent az arány.
Tíz uniós országban viszont emelkedett a nők és férfiak keresete közötti különbség, a legnagyobb mértékben, 4,6 százalékponttal Portugáliában, illetve 4,5 százalékponttal Szlovéniában.
Az azonos munkáért járó azonos díjazás, az Európai Unió egyik alapelve, helyet kapott az 1957. évi római szerződésben is, majd 1975-ben irányelv tiltott meg minden díjazásbeli megkülönböztetést az egyenlő vagy egyenlő értékű munkát végző nők és férfiak között. Az Európai Bizottság 2009 márciusában kampányt indított a nemek közötti bérszakadék megszüntetéséért, 2017 novemberében pedig cselekvési tervet terjesztett be azzal a céllal, hogy mielőbb felszámolják a nemek közötti bérszakadékot.

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep