Jelenlegi hely

A macedón elnök kegyelemben részesíti a belpolitikai válságot okozó ügy gyanúsítottjait

Forrás: 
MTI

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti:
Belgrád/Szkopje, 2016. április 12., kedd (MTI) -
Gjorge Ivanov macedón elnök kedden bejelentette, hogy kegyelemben részesíti mindazokat, akik a belpolitikai válságot okozó lehallgatási ügy gyanúsítottjai között szerepelnek, és eljárás folyik ellenük, illetve azokat is, akiket már elítéltek - számolt be róla a vesti.mk macedón hírportál.

"Úgy döntöttem, hogy véget vetek Macedónia szenvedésének" - fogalmazott bejelentésekor az államfő. A válság senkinek sem használ, sem az ellenzéknek, sem a kormánynak - tette hozzá. Felhívta a figyelmet arra, hogy ugyan a parlamentet már feloszlatták, hogy június 5-én előre hozott választást tarthassanak a balkáni országban, az ellenzék ugyanakkor a választás bojkottját jelentette be, ami szintén nem használ Macedóniának. "A belpolitikai válság rossz fényt vet az országra, és lassítja az európai uniós, valamint NATO-s stratégiai célok elérését" - fűzte még hozzá a köztársasági elnök.
A macedón belpolitikai válság már a 2014-es választások után elkezdődött, amikor az ellenzék választási csalással vádolta meg a kormánypárti, jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) koalícióját, valamint Nikola Gruevszki miniszterelnököt. Ez éleződött tovább tavaly év elején, miután a miniszterelnök államcsínnyel vádolta meg Zoran Zaevet, az ellenzéki Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) elnökét.

Ezt követően Zoran Zaev közzétette Gruevszkinek és a kormány több magas rangú tisztségviselőjének illegálisan lehallgatott telefonbeszélgetéseit, amelyek a szociáldemokraták szerint azt bizonyítják, hogy az elmúlt években több választáson is csalt, és törvényellenesen hallgatta le több mint 20 ezer ember telefonját. Szkopjéban emiatt több tüntetést is szerveztek a kormány ellen, a válságot pedig csak uniós közvetítéssel lehetett megoldani.
A macedón államfő ennek az ügynek a gyanúsítottjait részesítette most kegyelemben.

Cimkék: 
Macedónia

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep