Jelenlegi hely

A legmagasabb szintű készültségbe helyezik a szerb biztonsági szerveket

Forrás: 
MTI

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti:
Belgrád, 2016. február 24., szerda (MTI) -
A migránsválság fokozódása miatt a legmagasabb szintű készültségbe helyezik a szerb biztonsági szerveket - erről döntött az illetékes testület szerdán.

Nikola Selakovic igazságügyi miniszter kijelentette, hogy a teljes készültség a szerb katonaság bevonását is jelenti, erről azonban a nemzetbiztonsági tanácsnak és a köztársasági elnöknek kell meghoznia a végső döntést a törvényekkel összhangban.
Kiemelte, hogy egyre több gazdasági bevándorló érkezik az országba, akik egyre agresszívebbek. Az ország ugyanakkor továbbra is tisztelettel bánik minden migránssal, különösen azokkal, akik háború sújtotta térségből érkeznek.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy Szerbia nem emel kerítést, nem épít falat egyik határán sem, de megvédi magát és a saját érdekeit, ugyanakkor hű marad eddigi migránspolitikájához.
Szerbián tavaly több mint 600 ezer migráns haladt át, ebben az évben pedig már körülbelül 70 ezer, Nyugat-Európába tartó bevándorló lépett be az országba.

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep