Jelenlegi hely

A független képviselőké a parlamenti többség az új egyiptomi parlamentben

Forrás: 
MTI

Máté Bence, az MTI tudósítója jelenti:
Kairó, 2015. december 4., péntek (MTI) -
Három és fél év szünet után újra lesz parlamentje Egyiptomnak, ezúttal azonban a mandátumok többsége pártoktól független képviselők kezében lesz, míg a helyek 43,1 százalékát szerezték meg politikai pártok - derül ki a voksolás pénteken ismertetett végleges eredményeiből.

A választási törvények szerint az 596 parlamenti mandátum 75 százalékát egyéni, de nem feltétlenül független jelöltként indult képviselők töltik be, és 120 hely, azaz 20 százalék oszlik meg a különböző pártkoalíciók listái között. A maradék 28 helyre az államfő közvetlen jelöltjei kerülnek.
A rendeletek bírálói arra figyelmeztettek már a voksolás előtt, hogy azok által újból a nagyrészt törzsi struktúrájú társadalom régi elitje, az egyes választókörzetekben hatalommal bíró nagycsaládok tagjai kerülhetnek a parlamentbe.

Az al-Jóm asz-Szábe című napilap előzetes felmérései szerint a szerdán zárult voksoláson legjobban szereplő három világi párt tagja a Szeretettel Egyiptomért nevű koalíciónak, amelynek bejelentett célja Abdel-Fattáh esz-Szíszi elnöki hatáskörének kiszélesítése, akár a parlamenté rovására is. A pártkoalíció nyerte el mind a 120 listás helyet, és az említett pártok számos egyéni körzetben is nyertek. Egyiptomban a választásra alakult koalíciók négy körzetre állíthattak fel listát, az egyéni indulók számára ugyanakkor 205 szavazókörzetet alakítottak ki.
Első helyen a kopt keresztény milliárdos, Nagíb Szávírisz által alapított Szabad Egyiptomiak Pártja végzett 65 megszerzett mandátummal. Második a tavaly alakult Haza Jövője párt lett 51 mandátummal, az ország egyik legrégibb pártjának utódja, az Új Vafd pedig 32 helyet biztosított magának.
Az országban 2011 telén tartott első demokratikus parlamenti választások nyertese, a Muzulmán Testvériség politikai szárnya idén hiányzott a képből, mivel az iszlamista mozgalmat betiltották, majd terrorcsoporttá nyilvánították röviddel Murszi elmozdítása után.
A mostani mezőny egyetlen iszlamista pártja a vártnál is gyengébben szerepelt, a szalafista an-Núr mindössze 11 mandátumot szerzett, míg a legutóbbi voksolás során a helyek több mint húsz százalékát nyerte el.
A legfelsőbb parlamenti választási tanács elnökének, Ajman Abbásznak pénteki bejelentésével teljesült annak a politikai útitervnek a harmadik, és egyben utolsó szakasza, amelyet Abdel-Fattáh esz-Szíszi jelenlegi elnök jelentett be 2013 nyarán, iszlamista elődjének, Mohamed Murszinak elmozdításakor.
Az átmeneti időszak első lépcsője a tavaly januárban hatályba lépett alkotmányról tartott népszavazás volt, a második szakaszt pedig a tavaly májusban rendezett elnökválasztás alkotta, amelyből maga Szíszi került ki győztesként.
Abbász bejelentése szerint a közel 54 millió szavazásra jogosult polgár mindössze 28,3 százaléka vett részt a voksoláson. Az egyiptomiak feltűnő érdektelenségéről folyó közéleti diskurzus során sokan arra emlékeztettek, hogy a Mubarak-rezsimnek véget vető 2011-es forradalom óta ez volt az ötödik alkalom, hogy a helyieket az urnákhoz szólították.
A választási megfigyelők szerint a voksolás nagyobb szabálytalanságok nélkül zajlott, az egyiptomi sajtó azonban számos kihágásról jelentett. A legtöbb esetben a szavazók lefizetéséről volt szó. Az országszerte tapasztalt jelenség során egyesek pénzt adtak azoknak, akik egy mobiltelefonos fénykép által, vagy egyéb módon be tudták bizonyítani, hogy a megfelelő jelöltre szavaztak.
Abbász szerint a választási bizottság 34 ilyen esetet jelentett a főügyészségen.
Sajtójelentések szerint sokan az utolsó pillanatig vártak a szavazással, azt remélve, hogy drágábban tudják eladni szavazatukat. Az al-Jóm asz-Szábe című napilap szerint egy kairói körzetben dulakodás történt nők egy csoportja és egy "szavazatbróker" között, mert utóbbi az átlagosnak a felére csökkentette a voksok árfolyamát.
Az előző törvényhozást néhány hónappal megalakulása után feloszlatták, így három és fél éve elnöki rendeletekkel vezették az országot. Az új parlament a tervek szerint még ebben a hónapban összeül.

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep