Jelenlegi hely

A fiatalság varázsával - A közmédia vendége: Imets Tamás, székely feltaláló

  • Imets Tamás
    Imets Tamás

Mindössze 17 éves, de már agyhullámokkal irányítható, multifunkcionális eszközt fejlesztett ki a csíkszeredai Imets Tamás. A nézők a július 2-ai Térképben találkozhatnak vele.

Különleges egyéniség mutatkozik be a Térkép július 2-ai műsorában. A csíkszeredai Imets Tamás mindössze 17 éves, de már agyhullámokkal irányítható, multifunkcionális eszközével hívta fel magára a figyelmet. Az ifjú innovátor a napokban vehette át találmányáért a Magyar Tudományos Akadémián az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny egyik első díját. A székelyföldi középiskolás fiú eszköze a legrászorultabbakat, a fogyatékkal élőket segíti, akik képesek agyhullámokkal, pislogással, vagy akár tekintettel is irányítani a számítógép kurzorát.
Headset méri a homloklebenyen az agyhullámokat, és továbbítja bloototthon keresztül a központi szervernek, ami elemzi az adatokat – mutatja be találmányát Tamás. - A készülékkel a fogyatékossággal élő embereken lehet segíteni, tehát képes arra, még ha a beteg nem is tud beszélni, mégis igennel vagy nemmel válaszolhasson. Ezt szeretném továbbfejleszteni, hogy a rászoruló teljes mondatokat is ki tudjon fejezni. Emellett az eszköz alkalmas számítógép vezérlésére, de irányíthat akár egy robotot, ami esetleg egy kerekesszék első prototípusának is tekinthető.

A székelyföldi fiú tehetsége korán megmutatkozott, az elektronika ötödik osztályos korában kezdte érdekelni. Ötleteit nem rejtette véka alá, a kis ezermester mozgásérzékelő riasztóval lepte meg nagyapját, a lakás irányítása távirányítással működik. A biciklire rögzített ventillátorral a mobiltelefon feltöltésére alkalmas elektromos áramot termel látványos módon.
A Tehetségkutató első díja ösztönzően hat a fiatalemberre, győztes társaival egy brüsszeli versenyen tárhatják a világ elé tudásukat a közeljövőben.

Adás: 2016. július 2., szombat (Duna 10.55)

Szerkesztő-riporter: Magyari Tekla
Operatőr: Simó Csaba
Felelős szerkesztő: Merkl László
Szerkesztő: Gál Emese
Műsorvezető: Kozári Réka

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep